Rubyverzum Blog

Könyves Dolgok
Tőlem . Neked . Rólad .

Menü



Üdv a Rubyverzumban! Ez az oldal könyves dolgokkal és az én könyveimmel foglalkozik...
Bővebben>>

 

Nyitás: 2018.11.05.
Szerkesztő: Ruby
Téma: Blog
Tárhely: G-portál
Design: Ruby
Köszönet: Linda

 

#Interjúk #Beleolvasók #Bookstagrammerek #BookTag • #Könyvek

 
Blogok

 
Folyamatban lévő Projektek

 

 
Kész projektek

Inferno
Státusz: Kész
Formátum: Nyomtatott könyv,  E-könyv
Megjelenés: 2020.08.09.

Moly adatlap: X

Pillangó 1-2. - Liv Jackson életei, 3. - A pillangó öröksége
Státusz: Kész
Formátum: E-könyv
Megjelenés: 2020.07.11.
- 2019.11.02.
Moly adatlap: X X

A Vörös és a Vadász
Státusz: Kész
Formátum: E-könyv
Megjelenés: 2020.02.11.

Moly adatlap: X

Csak két lépés Észak
Státusz: Kész
Formátum: Nyomtatott könyv, E-könyv
Megjelenés: 2019.01.10.

Moly adatlap: X

 

Gázt neki, Chiara! és Gázt neki, Család! novella (Gázt neki! 1-2.)
Státusz: Kész
Formátum: Nyomtatott könyv, E-könyv
Megjelenés: 2019.06.06. -
2019.11.02.
Moly adatlap: X X

Kertvárosi pletyka - Kertváros 1.
Státusz: Kész
Formátum: Nyomtatott könyv, E-könyv
Megjelenés: 2019.12.12.

Moly adatlap: X

Csak két lépés a kertváros - Kertváros 2.
Státusz: Kész
Formátum: E-könyv (novella)
Megjelenés: 2020.03.31.

Moly adatlap: X

Rose 1., Rose 2. - Ébredés (Joker fanfiction)
Státusz: Kész
Formátum: E-könyv (novella)

Olvasható/Letölthető: X

Pillangó-sorozat 1,2.: Pillangó-hatás, Az igazi
Státusz: Kész
Megjelenés:2018.03.26. - 2018.08.01.

Formátum: Nyomtatott könyv, E-könyv
Megvásárolható: 2020. Január 1-től a Pillangó-sorozat 1 és 2. kivonva a forgalomból.
Moly adatlap: X X

 
Facebook
 
 
 
Home

Mike Menders Pikáns Beleolvasók

//rubyverzum.gportal.hu/portal/rubyverzum/image/gallery/1593068776_43.png


Facebook/MikeMenders

 

Ez a nő milyen jól észrevette a jeleket, amiket küldtem! Lehet, hogy tényleg jobban kellene vigyáznom, mit mutatok magamból? Mert így tálcán kínálom magam Mistynek. Igaz, eddig pont ezt szerettem volna, mert úgy gondoltam, jobb nyílt lapokkal játszani, de az utóbbi időben kihasznált, és csak szórakozott velem. Igaza lesz Giselle-nek: nem kellene ennyire láttatni a gondolataimat.

Hatalmasat sóhajtottam, amikor Krisztin közölte: az egész csak játék volt. Nagyon jól játszotta a szerepét, és abszolút abban a hitben voltam, hogy az előző napon történt események miatt még mindig haragszik rám. Amikor mellém ült, felemelt mutatóujjal figyelmeztettem:

- Ha még egyszer játszol velem, nagyon, de nagyon meg fogod bánni!

- Most elfenekelsz? - nevetett, és a térdemre hajolt. Ruháján át kidomborította a popsiját, szinte felkínálta nekem. Egy pillanatra bevillant az a kép, amikor meztelenül láttam. Gömbölyded, de feszes feneke már akkor is megtetszett. Szívesen megpaskoltam volna, de a megkönnyebbülésem okozta jókedv ezúttal erősebb volt. Inkább felhúztam magamhoz, de ekkor a kocsi döccent egyet, és egymásra borulva kapaszkodtunk össze. Pár perccel később egymás mellett ülve érkeztünk a pihenőhelyre.

Amíg a lovak pihentek és enni kaptak, kicsit sétáltunk a környéken, jót tett a végtagjainknak a mozgás. Még előttünk állt az út java.

Amikor visszaültünk, Krisztin velem szemben ült le, és úgy tűnt, hogy nem bírja a hosszú utat, nyújtogatni kezdte a lábát. Először csak a levegőbe emelgette, de egyre jobban közelített felém. Mosolyogtam magamban, mert tudtam, mire megy ki a játék. Hagytam, hogy a lábamhoz érjen. Csak ketten voltunk, és a simogatása nekem is jól esett. Úgy gondoltam, amíg nem éri el a férfiasságomat, addig nem fog érdekelni, játsszon csak.

Amint elhagyta a térdem, érzékeny pontokra lelt, és a kellemes érzést egyre inkább a vágy váltotta fel, bűnös gondolatok lepték el az agyam minden zugát. Folyamatosan nézett, hogyan reagálok. Legszívesebben az ölembe húztam volna a bokájánál fogva, hogy tapossa a golyóimat, az egyre keményedő dorongom, de nem tehettem. A huncut ujjak feljebb siklottak a nadrágomon, már-már elérték a kiszemelt célt, amikor megfogtam a talpát, és nem engedtem tovább. Hüvelykujjaimmal bilincsbe fogtam, majd masszírozni kezdtem a bőrét.

- Batya! Most elrontottad az örömöm! - csattant fel.

Kissé tettette a felháborodását, de olyan nyafogással, hogy a hátam is beleborsózott. Ezt a hangot eddig sosem hallottam tőle. Erősen megpendítette a vágyam, az ágyban szívesen hallgattam volna más szavakkal, még többször.

(Lilith M. Abbey, Mike Menders - Krisztin)

 

 

Észrevétlenül jött el a hétfő, Mistyt a délelőtti megbeszélésig nem láttam. Amikor a tárgyalóhoz értem, az ajtó előtt pár kollégával beszélgetett. Combközépig érő sötétzöld ruhában feszített, formás lábait fekete harisnyába csomagolta, ami szemet vonzóan mintázott volt: pöttyök borították egészen a bokájáig. Ahogy gyanútlanul nyugtáztam a kellően vérpezsdítő látványt, akkor vettem észre, hogy cipő nem volt rajta, levette. Némileg meglepődtem ezen a lazaságon, hogy ennyire otthon érzi magát a cégnél. Bár ha senkit sem zavart, a részemről nem volt akadálya. „Talán feltörte a lábát az aktuális tűsarkúja, amiben reggel jött?” – merengtem el a formás boka felett.

A kis csoporthoz léptem, diszkréten köszöntem, de mintha meg sem hallották volna, megállás nélkül folytatták a szövegelést. „Akkor én már itt sem vagyok!” – álltam odébb a gondolatommal magamra maradva. Bosszantott, hogy megint levegőnek néztek, de úgy döntöttem, inkább másfelé terelem a gondolataimat. Mondjuk Gisellehez.

„Ez a nő milyen jól észrevette a jeleket, amiket küldtem! Lehet, hogy tényleg jobban kellene vigyáznom, mit mutatok magamból? Mert így tálcán kínálom magam Mistynek. Igaz, eddig pont ezt szerettem volna, mert úgy gondoltam, jobb nyílt lapokkal játszani, de az utóbbi időben kihasznált, és csak szórakozott velem. Igaza lesz Giselle-nek: nem kellene ennyire láttatni a gondolataimat.”

Nem merenghettem tovább, mert a tárgyalóba indultunk. A helyiség hosszú alakú volt, középen egy nem túl széles asztallal, ami körül húsz ember kényelmesen elfért. Ez alkalommal csak tízen voltunk. Alig ültem le, velem szemben Misty foglalt helyet. „A francba!” – szorítottam össze a fogam, de ő rám se nézett, tovább folytatta a beszélgetést. Amikor bejött a főnök – aki az asztal túlsó végébe állt a prezentációhoz –, minden szem rá szegeződött, néma csend lett.

– Üdvözlök mindenkit! – kezdte a mondanivalóját. – Ugye elnémítottátok a telefonokat?

Általában csendes módban használtam a mobilom, de azért a biztonság kedvéért ránéztem. Akkor vettem észre, hogy üzenetem érkezett. Gondoltam, gyorsan elolvasom, hátha valami fontos dolog, ami az értekezleten is jól jöhet, mikor a feladóra esett a pillantásom: Misty küldte tíz perce. Nyeltem egyet, majd megnyitottam. Mint akit fejbe vertek, úgy fordult meg velem a világ. Az üzenetben egy kép volt, amit még reggel, az asztalánál készíthetett, pontosabban az alatt. Az üzenet csak ennyi volt: "Jó megbeszélést!", de kit érdekeltek a jókívánságok, ha a fotó önmagáért beszélt?

Enyhén szétnyitott combokkal ült a pöttyös combfixben, persze bugyi nélkül. „Kezdte elfogadni a fehérneműtlenséget, vagy a játék kedvéért hagyta otthon?” Nyeltem egyet, talán halkan fel is sóhajtottam. Alig szusszantam, amikor észrevettem magam és gyorsan bezártam a fotót. Mistyre néztem, de ő csak a főnököt bámulta meredten, miközben én az asztal alatt meredtem. Hitetlenkedve csóváltam a fejem: „Hogyan képes valaki ennyire elterelni a gondolatait vagy uralni a testét? Hiszen pontosan tudja, hogy az imént néztem meg a fotót. Mégis úgy tesz, mint aki észre sem vesz. Na jó, elég legyen!” – sóhajtottam fel legbelül.

(Mike Menders - Házinyuszi)

 

 

– Főnök úr! – zavart meg egy csicsergő hang az ábrándozásomban. A jó alakú szöszi titkárnő szólított le. – Lassan ebédidő van...

„Vajon ezzel mire céloz? Ebédet rendel, vagy elmegyünk egy étterembe? Jó lenne valamit bekapni, mert megéheztem a tárgyalás alatt, de biztosan nem véletlenül jegyezte meg az ebédidőt. Jobb az óvatosság, légy észnél!” – figyelmeztettem magam, hogy ne a hasamra hallgassak.

– Értem. Akkor...? – vártam a folytatást, miközben megálltunk egy ajtó előtt.

– Jöhet az ebéd? – kérdezte lelkesen csillogó szemmel.

– Persze, jöhet! – nyeltem egyet, és vártam, mi következhet. „Talán odabent egy megterített asztal fogad minket? Vagy bűvész ez a nő, és csettintésre háromfogásos menüt varázsol elő a zsebéből?”

A szőkeség nagy mosollyal kinyitotta előttem az ajtót egy kártyával, és előre engedett. Egy modern berendezésű irodába léptünk, aminek az utca felé csak üvege volt. A panoráma pazar látványt nyújtott, mindent lehetett látni. A helyiség többi fala fehérre volt festve, amit a fekete bútorok kontrasztja emelt ki. A szoba ablak felőli részén egy négyszögletű, fekete íróasztal állt, amit körben tükör borított, előtte két szék volt a vendégek számára, a sarokban pedig egy kanapéra lehetett leülni. Giccsesnek tűnt a berendezés, bár kétségkívül sugárzott némi eleganciát, felsőbbrendűséget, karizmát. Valószínűleg az én irodám lehetett.

Beültem az asztal mögötti bőrszékbe, meglazítottam a nyakkendőm, és kényelembe helyeztem magam.

– Jöhet az ebéd! – csaptam össze a tenyerem, várva, mi fog történni.

A titkárnő az asztalon pihenő távirányítóhoz nyúlt, és a csukott ajtó felé irányítva megnyomta.

– Ne zavarjanak minket, ugye? – mosolygott, majd mellém lépett, váratlanul letérdelt, és bontogatni kezdte a nadrágomat. „Bár minden kívánságom így teljesülne!” – sóhajtottam magamban, és engedtem kutató ujjainak.

(Mike Menders - Macsóbőrben)

 

„Ildikó megkapja tőlem a magáét!” – átkozódtam magamban, miközben kinéztem az ablakon. „Hol a francban vagyok már megint? Azon kívül, hogy öt emelet magasan.” Próbáltam valami ismerős épületet felfedezni, de nem sikerült. „Kellett ez nekem? Csak találkozzak újra azzal az ördögi nőszeméllyel!” – bosszankodtam, majd a szoba felé fordultam. „Ki kell derítenem, most ki vagyok, mielőtt a szőke kijön a tusolóból!”

Észrevettem a ledobált ruhákat a széken, és a szőnyegen. Azonnal átkutattam a zsebeket. Szerencsémre a zakóban rátaláltam pár bankkártya kíséretében az igazolványra is. Amint megláttam, hátraléptem, mert egy sittes fej nézett vissza a fényképről. „Úgy tűnik, a rendőrségi fotósok arrafelé sem jobbak” – állapítottam meg magamban a homlokomat ráncolva. Az irat szerint William Hartnak hívtak.

„I Will Survive” – csendült fel bennem a dallam, hogy az aktuális helyzetemhez stílusosan passzoljon. „Amilyen szívderítőn néz ki ez a pasas, nem csodálom, hogy az e betű lemaradt a vezetéknevéből” – viccelődtem az új személyazonosságommal.

(Mike Menders - Macsókarácsony)

Címkék: beleolvasó
2020.08.17. 11:03, RubySaw Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.